Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Végül is ketten maradnak,
Isten és a bor.
Széttépett, elhamvadt
álmok után,
maroknyi csöndet vegyél,
mielőtt elindulnál.
Mikor, még csak az ablakon át,
a kezemre idenyal,
felbámulok, rá, úgy emel, hív
a sugaraival;
januári, de máris oly jó,
oly érthetetlen,
mint gondolat nélkül a vágy
a szerelemben.
Van Isten? Nincs Isten? - Abban, ami független a tértől, időtől és minden káprázattól:
a Van és Nincs ugyanaz. Van öröklétem? Nincs öröklétem? - Túl a téren, időn és minden káprázaton: a lét és a nem-lét ugyanaz.Minden ismereted csupán arra jó, hogy a változók közt eligazítson, de a változatlanról nem nyújt semmi bizonyosságot. Ismeret csak a változóban van és csak a változóról, mert benne külön-külön vizsgálható a Van és Nincs, helyes és helytelen, domború és homorú; de a teljességben mindez bontatlanul azonos, ezért nincs benne semmi megnevezhető. A teljesség nem egy és nem több, nem én és nem más, nem valami és nem semmi. Ha a teljességet ismerni akarod, ne kérdezz semmit, mert rávonatkozólag minden"igen" és"nem" ugyan azt jelenti; hanem merülj önmagadba, személyed alá, s ahol nincs tovább, ahol minden mindennel azonos: ez a teljesség.
"Nem operát írtam, hanem zenés népdrámát. Hiszen a fõszereplõ - maga a tömeg. A megcsalatott, félrevezetett, haragos és ujjongó, lázadó és a maga útját keresõ orosz nép. Ez a közeg, ez az emberóceán emeli magasba Godunovot, az ál-Dimitrijt és sorba mind a hatalmasokat, akik a színpad elõterében jelennek meg." - Muszorgszkij -
Ha asszony szól veled,
mosolyogj és ne figyelj oda.
(Kr.e. VII.sz.)
Valami, valami elveszett.
De mi?
Zavartan járok a piros fényesőben,
Kútakba nézek s ódon könyveket
nyitok föl tétovázva.
A sarokban ócska gitár,-
fekete bársonyon fehér halálfő.
s eszembe villan:
Persze, meghaltál, édes...
D.J.
Megszakadt szép imádkozásunk,
Pedig valahogyan: van Isten,
Nem nagyon törődik velünk,
De betakar, ha nagyon fázunk.
Már néha gondolok a szerelemre.
Milyen lehet - én Istenem - milyen?
Találkoztam tán véle messze-messze, valahol
Andersen meséiben?
Komoly és barna kislány lesz. Merengő.
A lelke párna, puha selyemkendő.
És míg a többiek bután nevetnek,
virágokat hoz majd a kis betegnek.
Ágyamhoz ül. Meséskönyv a szeme.
Halkan beszél, csak nékem, soha másnak.
Fájó fejemre hűs borogatást rak.
És kacagása hegedű-zene.
Egy lány, ki én vagyok. Hozzám hasonló.
Különös, titkos és ritkán mosolygó.
Az éjbe néző. Fáradt. Enyhe. Csöndes.
Csak széttekint és a szobánkban csönd lesz…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése