Ikon

Tisztátalannak érzem magamat. Beteg is vagyok, legalábbis annak érzem magam. Fáj a torkom. Nem panaszkodni szeretnék, hanem vezekelni és bűnbánatot tartani. Meg szeretnék tisztulni Isten színe előtt. Miért? Miért érzem magamat tisztátalannak? Tisztátalan cselekedeteim okolják. Testiek és önzők. Meg a gondolataim. Azok is, még inkább. Tiszta célért retkesen nem lehet küzdeni, harcolni. Mi által szeretnék megtisztulni és hogyan?

Krisztusban, Krisztus által, az emberekért, mindenkiért. Le kell vetnem felesleges gúnyáimat, melyek méltatlanok hozzám. Meg kell alázkodnom, mindenki alá kell szállnom, le kell adnom a pofámból, az egómból, a nagyra törő céljaimból, mindenből, ami…

Ami mi?

Mindenből, ami Istennek nem tetsző. Nagyra törő cél Istent szolgálni a magam módján? Értem ezalatt, hogy nem leszek pap, maradok világi. Nagyra törő. Nemes és becses. Erről nem kell lemondani, tovább kell vinni, duzzasztani kell, mint hold tengert dagálykor. Égjen mindenkinek a fény, égjek mindenkinek, mint fény. Minden lehetőségem adva van, itt szorongatom a kezemben. Bármit elérhetek, ami…

Ami mi? Istennek tetsző? Ahhoz nem kell egyetem, nem kell halálra tanulnom magamat, nem kell a kanti transzcendentális reflexión törni az agyamat, s egy napot vesztegetni vele, hogy szilánkjai áthasítsák értelmem gyurmaburkát. Istennek tetszőbb, ha valaki magasra tör érte, s nem csak a felszínen áll, kezét magasba tartva, benne égő gyertyával (ami kétség kívül megható), hanem egy tornyot épít, képességeit maximálisan kihasználva, s onnan szórja az isteni fényt? Erre talán talentumaink adnak választ. Ha valakinek arra van lehetősége, képessége, ereje, hogy fogjon egy mécsest, meggyújtsa, s letegye a földre, csekély teret bevilágítva és megvilágosítva, de megteszi (s most ezen a képességeihez mérten abszolút beteljesedett aktusról van szó), Isten szemében megtette mindazt, ami erejéből tellett. De mi a helyzet az olyan emberrel, akinek a zsebében ott fityeg a lehetőségek kulcsa, amellyel tornyot építhet, hétharangút, egekig zengetőt, melytől ország, világ szava eláll, s meghódol a dicsőített végtelensége előtt, s ő e helyett egyhangúan, zörögve sétál egymaga, s mécseseket hajigál a semmibe? Mi vár az ilyenre, aki megtehetné, de nem teszi, mert lusta, mert egykedvű, mert nem látja a célját. Nem látom a célom, nem tudom, melyik ösvény a helyes, pontosabban a leghelyesebb, amin elindulhatok, Egyhelyben toporgok kezdettől fogva, mert a legmagasabb tornyot akarom, de nem tudom, hogyan s merre?

Ne kételkedj Atyád végtelen kegyelmében. Bármelyik úton is indulj el, tornyod harangjai az egekig fogják hirdetni az Ő dicsőségét!

Miért akarsz célodon változtatni?